Legelső regényem, avagy mivel küzd a kezdő író

2022.06.21

Emlékszem, pár évvel ezelőtt mennyire könnyedén jöttek a szavak. Úgy peregtek előttem a képek és a jelenetek, mintha filmet néztem volna. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy leírjam a látottakat, és a szereplők érzelmeit. Két-három hónap múlva elégedetten dőltem hátra. Elkészült a nagy mű! Roppant büszke voltam magamra, hiszen ennyire nyúlfarknyi idő alatt egy ekkora sztorit begépelni nagy teljesítmény. 

Tökéletesnek véltem A szerelem receptjét, hiszen minden adott volt benne: egy nő, aki borzalmas házasságából kilépve új életet kezd gyermekével, összerakosgatja romokban heverő életét, és megfogadja, jó ideig nem akar férfit látni az ágyában, aztán ott van a nagybetűs férfi, aki egy csalódás után belecsap a lecsóba, majd idővel ráébred, mégsem erre vágyik. Persze a sors keresztezi útjukat, a nőnek megtetszik a férfi, de tartja magát eredeti elhatározásához, a férfi pedig ezt figyelembe is veszi. De meddig képesek az érzelmeik ellen harcolni? Mikor írja át a szív a józan észt? Innen kezdődnek a bonyodalmak. Átlagos történetnek ígérkezik, igaz? Nem az. És hogy miért nem? Mert megbonthatatlan váza van.

Akkoriban hallomásból sem ismertem a dramaturgiai ívet, mégis ösztönösen sikerült ráéreznem az elsajátítására. Viszont a tökéletesnek hitt regényem elvérzett. Teljesen rossz helyen kezdtem új fejezetet, nem voltak meg az átmenetek, borzalmas volt a központozás, és ki tudja, miféle kínja akadt még. A kezdeti lelkesedés elég komoly szemellenzőt ad az emberre. Minden egyes történet után újra és újra felrakja a fejünkre. Tessék félredobni, tenni-venni, majd hetek, hónapok vagy évek múltán átnézni a kéziratot. Hidd el, megérted majd, miről beszélek. 

Tehát mivel is küzd a kezdő író? Elárulom: elsősorban saját magával.

Miután megírta a tökéletesnek hitt, fenomenális, eget rengető, "ilyetmégnemlátottavilág" típusú történetét, azon kezdi törni a fejét, hogyan tovább: adja ki vagy töltse fel valahová.

Rengeteg platform létezik, ahol érdemes posztolni, viszont én azt tanácsolom, ha nem ehhez folyamodna valaki, hanem a kiadással kacérkodik, várjon. Mutassa meg a művét hozzáértő embereknek. (Lehetőleg ne elfogult családtagoknak, barátoknak.) Ez akár lehet béta, tesztolvasó, szerkesztő. Minél többen látják, annál jobb. Hiszen a visszajelzésekből lehet a legtöbbet tanulni. Kérdezze meg az olvasót, hogy mit gondolt a történetről, mennyire egyedi az ötlet és mennyire jól van tálalva, érezte-e valahol azt, hogy elunta magát, maradtak-e elvarratlan szálak, esetleg logikátlanság. Nyugodtan rá lehet kérdezni arra is, hogy mennyire éltek a karakterek, megfelelő mennyiségű volt-e a leírás, egyszóval kérdezzen és kérdezzen. Ha többen is felhívják a figyelmet ugyanazokra a hibákra, nem biztos, hogy velük van a baj. Ilyenkor félre kell tenni a tökéleteset írtam szemellenzőt, legyűrni a rossz szájízt, és nekifogni a javításnak. Inkább most fektessen bele energiát és időt, minthogy később megkapja itt-ott idegenektől, hogy a történet csapnivaló. Ez képes annyira elvenni a kezdő író kedvét, hogy többet tollat sem fog ragadni.

Következő posztomban megosztom veletek a főbb kérdéseket.

© 2022 Alyona Crower. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!