Megbűvölve

Fák között a szél

1 fejezet


Soha olyan rémületet nem láttam anyám arcán, mint aznap délelőtt.

Az erős és bátor asszony, aki szembeszállt a tyúkól körül ólálkodó kígyókkal, aki képes volt bármilyen fenevaddal ölre kelni, sápadtan lépett be a házba. Hátát a falnak vetette, és végignézett rajtunk. Apám eltolta maga elől kásáját, öcséim abbahagyták a játékot, én pedig leraktam kezemből a tépett lapú könyvet. Mindannyian azt vártuk, hogy mondjon valamit. Mikor végre megszólalt, azt kívántuk, bár ne tette volna.

Korábban is hallottuk hírét, hogy országszerte hajadonok tűntek el, de mindaddig pletykának véltük, míg a falu szélén lakó Jadranának a tél beálltával nyoma nem veszett. Az apja hetekig járta a hólepte erdőt, a kopár patakpartot, mindhiába. Ekkorra már gyanúsan méricskéltünk minden Velinovon átkelő idegent. Az idő előrehaladtával aztán feledésbe merült ez a szörnyűség. Anyáink fellélegeztek, apáink kevésbé markolták a kasza nyelét egy vándor vagy egy kereskedő láttán.

Túl könnyelműek voltunk, azt hittük, soha nem fog megismétlődni az az eset. Így mikor anyám remegő hangon közölte, hogy a szomszédunk, a mindig kedves és jól nevelt Vesna szőrén-szálán eltűnt, csak pislogni tudtunk. Apám volt az első, aki felocsúdott döbbenetéből. Kirontott a házból, és csak pirkadatkor került elő. Fáradtan lerogyott a székre, anyám feszült, ám bizakodó arccal letelepedett mellé. Apám megrázta kopaszodó fejét, anyám a tenyerébe temette az arcát. Zokogott, akárcsak Vesna anyja és testvérei. A veszteség felkavaró volt. Éreztük, többé nem látjuk őt viszont.

Anyám éjszakánként gyertyát gyújtott és eltorlaszolta az ajtót, apám odahúzta a pokróccal fedett szalmazsákját a székekből és asztalból álló kupac elé. Mire elérkezett a nyári napforduló, már mindannyian belefáradtunk az örökös rettegésbe, felejteni akartunk, és önfeledten táncra perdülni a Velinovoi-dombon fellobbanó máglya fényénél.

- Gyere már, Radomila - kiáltott be az aprócska ablakon Vesna nővére, Vera.

Fürgén belefontam rakoncátlan, barna tincseimbe a piros szalagot, derekam körül megigazítottam az apró, kék gyöngyökkel kivarrt kötényt, és kisiettem a házból. Vera csípőre tett kézzel méricskélt. A szája szeglete megremegett, és elnevette magát.

- Úgy festesz, mint aki megbolondult!

Értetlenül végignéztem magamon. Amint észrevettem, hogy apám jóval nagyobb bocskora virít a lábamon, én is nevetésbe törtem ki. Mindketten a hasunkat fogtuk. Szúrt az oldalam, patakzottak a könnyeim. Idejét sem tudtam annak, mikor kacagtam utoljára ilyen jóízűt. Megtöröltem arcomat, beszaladtam a házba, és belebújtam a lábbelimbe.

Verával egymásba karolva lépkedtünk keresztül a falun. Minél távolabb értünk otthonainktól, annál inkább bennünk rekedt a szó.

- Talán egyszer hazajön... - szólalt meg végül Vera.

- Talán - feleltem. Szemem sarkából figyeltem sápadt, de reménykedő arcát, világos haját.

- Minden este imádkozom érte - folytatta, mialatt megkerültük a főtér kútjánál kergetőző gyermekeket. - Apám újfent beszélt az elöljáróval. Szerinte semmit nem lehet tenni az eltűnések miatt. Úgy hírlik, a fővárosban a nemesek csak a vállukat vonogatják, szerintük a lányok önszántukból mennek el hazulról.

- Miért tennének ilyet?

- Egy fiú vagy egy házasságon kívüli gyermekáldás miatt - fogta halkabbra Vera.

- Ez badarság! - torpantam meg az egyik fehér, görbefalú ház árnyékában.

- Ezek az urak azt sem tudják, milyen érzés korgó gyomorral álomra szenderülni, milyen telenként dideregni, akkor azt honnét tudnák, milyen meggyászolni valakit? - fakadt ki Vera vöröslő arccal.

- És ha valaki másnak szólnánk? - kezdtem bele töprengve, mire Vera felém fordult.

- Ugyan, ki másnak? - tárta szét a karját.

- Neki! - böktem ki. Vera egyre kerekedő szeme láttán megráztam a fejemet. - Ne is törődj velem, felejtsd el, amit mondtam!

Mindannyian féltük a mágust. Még a neve sem jött a szánkra. Azt hittük, mihelyst kiejtjük azokat a pattogós, kényelmetlen betűket, csomó terem a nyelvünkön, és egyszeriben a semmiből előttünk terem, és haragjában - amiért kéretlenül elszólítottuk a hegyen túli birodalmából - lesújt ránk.

- Az öreg Dankán kívül senki nem találkozott vele. Ő meg azt mondta, hogy a... - egy pillanatra elhallgatott, keresve a megfelelő szót -, nálánál is vénebb. És mind tudjuk, Danka az utolsó éveiben megtébolyodott. Ha valóban létezett az a nagyhatalmú uraság, már halott.

Igazat adtam neki. Danka valóban különösen viselkedett. Olyan teremtményeket látott, amit mások nem, és olyan hangokat hallott, amire rajta kívül senki nem figyelt fel. Mégis annyira igaznak állította be a mágust, hogy valóban elhittem, nem csak a mesékben és a legendákban létezett. Örök kételyben éltünk, hol valós személynek érezvén, hol alaktalan susogásnak a fák lombja közt egy szeles napon.

Apám egyszer félhangosan - mintha egy hatalmas titkot készülne megosztani -, azt mondta, egy pillanatra látta a hegyoldalban a mágus sziklák közé ékelődött fekete várát, aminek tornyai úgy törtek az ég felé, mint keskeny fenyők, bíbor zászlói kígyóként tekergőztek mindhárom torony csúcsán. Ám ez a vár nem közönséges építmény volt: falait nem habarcs és kő tartotta össze, hanem fellegek közt cikázó villámok. Aztán amilyen váratlanul ott termett a semmiből, olyan hirtelen vált köddé. Anyám játékosan megsuhintotta apám vállát, hogy ne beszéljen badarságokat, engem meg kiküldött az udvarra játszani. Akkor még csak tíz éves voltam, ám közel nyolc év távlatából is tisztán emlékszem apám elszánt arcára. Szentül hitte, nem káprázatot látott.

Verával némaságba burkolózva megiramodtunk a domb alján elterülő asztalokhoz. A sültek és tészták tömény illata megülte a völgyet, a víg énekszó visszaverődött a meredek, tövises bokrokkal tűzdelt partoldalról. Egy maréknyi férfi a domb tetején egyik fatörzset kötözte a másikhoz, a gyermekek, köztük öcséim, Ivan és Viktor gallyakat tömködtek a hézagokba. Vera leült az egyik padra, és közömbösen meredt a kvászt kortyoló sokadalomra. Még az sem derítette jobb kedvre, hogy a fiúk úgy lesték őt a hordókkal megrakott szekér mellől, mintha a világ legkívánatosabb édessége volna.

- Vesna már rég táncolna velük - sóhajtott Vera, és a fiúk felé pillantott. - Talán valamelyik a kezét is megkérte volna.

Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Inkább elemeltem a szomszéd asztalról két poharat meg a kvásszal teli kacsót, és annyit ittunk, míg el nem feledtünk minden rémséget. Mire az első csillag felbukkant az égen, felkapaszkodtunk a meredek domboldalon, ügyelve, nehogy leguruljunk, és csatlakoztunk a tűz körül táncolókhoz. Vera megragadta a kezemet, és addig forgatott maga körül, míg elszédültem. Kacagtunk, ahogy a torkunkon kifért, végül kifulladva, gyöngyöző homlokkal elterültünk a selymes fűben, és néztük a sorra felgyúló csillagokat az égen.

- Köszönöm, hogy itt vagy - nyújtotta felém a kezét.

Összekulcsoltuk ujjainkat, és lehunytuk a szemünket. A hosszú hetek alatt fel sem tűnt, mennyire közel kerültünk egymáshoz. Úgy tekintettem rá, mint a húgomra, és biztosra vettem, nővéreként szeret engem.

- Radomila, jössz táncolni? - öcsém, Ivan hangjára kinyitottam a szememet, és megráztam a fejemet.

- Menj csak - lökött oldalba Vera.

- Nem akarlak magadra hagyni.

- Magamra? Itt? Nézz körül! - szaladt széles vigyor a szájára.

Mindenhol édesen-fűszeres nalewkát és kvászt vedelő férfiakat, pletykába belefeledkező asszonyokat láttam. Némi tétovázás után talpra kászálódtam, leporoltam a kopott letnikemet, és Iván után indultam. Öcsém a tűznél csillogó szemmel megragadta a kezemet, és a fülembe súgott:

- Ma apánknál járt Alek apja.

A favágó fiának neve hallatán jóleső izgalom kerített hatalmába.

- Mit akart? - kérdeztem sietve.

Ivan kerekded, gyermeki arca elkomorodott, majd megvonta a vállát.

- Ne szórakozz! - legyintettem meg játékosan a tarkóját.

- Jól van, jól van - kapott a fejéhez. - De mamának nehogy elmondd, hogy hallgatóztam! Azt beszélték, hogy Alek nőül venne a nyár végén.

- Ez nagyszerű! - nyugtáztam elégedetten, hisz Aleken kívül nem igen akadt más jól nevelt fiú a környéken, mindamellett a találkozásaink alkalmával szemérmesen lehajtotta a fejét, nem bámult úgy, mint a legtöbb suhanc. Míg Vera szerelemről álmodozott, én olyas valakiről, aki rossz napján nem taszajt meg - mint jó múltkor a főtéren Jelenát az ura - vagy nem szédeleg részegen haza ki tudja honnan. Anyám arra tanított, becsüljem meg a derék kérőt, a szerelemre meg ne várjak, mert amilyen hirtelen elbódítja az agyat és hamis képzeteket ültet a fejbe, olyan hamar és fájdalmasan ér véget, aztán úgy járok, mint a falu szélén magányosan élő Fayina, aki fiatalkorában menthetetlenül beleszeretett egy nálunk időző vándorba. A vándor szép szavakkal megbabonázta, miután megkapta, amit akart, odébbállt. Fayina szíve megszakadt. Évekig várta vissza a férfit, de az nem jött, ő pedig teljesen belebetegedett a hiányába.

Ivan érdeklődve bámult, majd meglendítette szemem előtt a kezét.

- Ráérsz ábrándozni - mondta zsenge korához képest túlzottan is felnőttesen, miközben belém karolt, hogy felzárkózzunk a sor végére.

Gondolataim Alek körül forogtak. Felidéztem a szélfutta barna haján megcsillanó déli napfényt, szeplős arcát, mérhetetlenül hosszú szempilláit, amit úgy irigyeltek a lányok, és azon tűnődtem, vajon fogom-e tudni kellőképp szeretni. Legalább annyira, mint anyám apámat. Ha nem is szerelemmel, hát tisztelettel.

Ahogy véget ért az énekszó, visszairamodtam Verához. Mire elértem a tisztást, ahova korábban leheveredtünk, csak a sötétbe burkolózott, kitaposott fű fogadott. Egy ideig tébláboltam, majd megkerültem a máglyát, és alaposan végignéztem a tömegen. Bába, favágó, földműves, Ivan és Viktor, anyám meg Vera anyja - soroltam magamban, mialatt egyre nyomasztóbb érzés telepedett rám. Megperdültem, és odasiettem a szabó tűz mellett kacarászó ikerfiaihoz.

- Nem láttátok Verát? - kérdeztem kétségbeesve.

Egy csapásra elhalt a nevetésük. Megrázták göndör üstöküket, rémülten talpra szökkentek, és elrohantak. Ők már sejthették azt, amire én gondolni sem mertem. Teli torokból kiabáltam Vera nevét, először csak egymagam, aztán pillanatokon belül már az egész falu őt szólongatta. Anyám odaszaladt hozzám, és együtt figyeltük, amint a férfiak lángoló gallyakkal megiramodtak a domb aljára.

- Ugye csak hazament? - kérdeztem tőle elfúló, hisztérikus hangon. Nem szólt semmit. Megragadtam a kezét. - Ugye mindjárt jön?

Bánatosan rám emelte tekintetét, és alig láthatóan megrázta a fejét.

- Az nem lehet! - csattantam fel, és mit sem törődve anyám döbbent arcával, kikaptam én is egy lángoló gallyat a rakás széléből, és a férfiak után eredtem.

Bejártuk a falu határában húzódó szérűt, végignéztük a folyópartot, visszafelé még a padok és asztalok alá is belestünk, de Verának nyoma sem volt. Mire a nap előbújt a látóhatáron, fáradtan és átfázva tértem haza. Mardosott a bűntudat.

- Én tehetek róla - szajkóztam anyámnak, aki megfogta a kezemet, az asztalhoz vezetett és leültetett. Ivan bűnbánó arccal közelebb somfordált hozzám.

- Sajnálom. Ha nem hívlak táncba... - suttogta könnyes szemmel.

Magamhoz öleltem, arcomat a vállgödrébe fúrtam. Együtt sírtunk, míg el nem apadtak a könnyeink.

Apám vigasztalóan megsimogatta a fejemet, ahogy kivágódott a bejárati ajtó, elém lépett.

- Te! Te tehetsz róla! - üvöltötte magából kikelve Vera anyja.

Félve kikukucskáltam apám mögül. Polina sírástól felpuffadt arccal, vádlón nézett rám.

- Neked kellett volna vigyáznod rá! Te vagy az idősebb! - mutogatott rám.

Anyám megpróbálta lenyugtatni, de a zilált asszony csak mondta tovább, végén már fuldokolva köpte a szavakat. Apám megfogta a karját, és kivezette a házból. Megsemmisülve bámultam magam elé. Torkom kiszáradt, holott egy kukkot sem szóltam.

- Igaza van, nekem kellett volna vigyáznom Verára - feleltem, halk, rekedt hangon.

Szüleim úgy bámultak rám, mintha megtébolyultam volna. Anyám szólásra nyitotta a száját.

- Helyrehozom - fojtottam belé a szót.

Mielőtt újfent elkezdhettek volna győzködni arról, hogy nem az én hibám, magamhoz vettem a sötét köpenyemet, egy butykos vizet, és megálltam az ajtóban.

- Megkeresem a mágust! - jelentettem ki elszántan, noha jobban rettegtem tőle, mint az összes csúszómászótól és nyálkás békától együttvéve.

© 2022 Alyona Crower. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!